Szülők a Waldorf-intézményekben

A Waldorf-intézmények egyik sajátossága, hogy fenntartójuk egy alapítvány vagy egyesület, melynek szülők és tanárok a tagjai, s nemcsak tagjai, de tisztségviselői is. Emellett a fenntartói feladatok természetesen anyagiakkal is járnak, hiszen az állami támogatás mellett, főként az épület gondozása, rezsije, esetleg bérlése csak az egyesületi hozzájárulásokkal képzelhető el.

Sokat jelent viszont a befektetett munka is, hiszen a szülők anyagi támogatása és fenntartóként ellátott feladatai mellett a szellemi tőke (pl. jogi vagy gazdasági kérdésekben való segítségnyújtás) és a fizikai munka is fontos szerepet játszik.

A csoportszobák, osztálytermek, közös használatú helyiségek festése, takarítása, a pedagógusok szakmai szempontjai szerint történő berendezése kifejezetten szociális jelleggel bír egy szülői közösség számára. Egy nyári felújítás, az év kezdetére való készülés mindig mozgósítja a családokat. Munka mindig van, mint ahogy mindig van az otthonunk tájékán is: függönyök mosása-vasalása, ablaktisztítás, polcok felhelyezése, esetleg kis kertrendezés…

Már korábban írtam arról, hogy a Waldorf-intézményekben különös hangsúlya van az ünnepeknek, ezek adják meg az év ritmusát. Ezeknek az ünnepeknek a szervezésében is jelentős szerepet kapnak a szülők: pogácsasütés Szent Mártonra, mézeskalácsok Szent Miklósra (ez utóbbit éjszaka sütve, hogy a gyerekek meg ne lássák…), árusokat, programokat szervezni bazárra stb. Van munka és van munkamegosztás.

A szülői estek (melyek nemcsak nevükben térnek el „szülői értekezletnek” hívott társaiktól) havonta, esetleg 2 havonta kerülnek megrendezésre. Itt az aktuális feladatokról is szó esik, de mindig van egy kis pedagógiai „továbbképzés” is, hogy a szülők még jobban megérthessék a „mit és miért így a Waldorfban?” kérdéskörét. A gyerekekről, az életkori sajátosságokról, az aktuális ünnepekről és tananyagról is szólnak az óvónők/osztálytanítók. Természetesen a pedagógiával való ismerkedés azért is fontos, mert – ahogy az óvoda bemutatásánál erről már írtam – kell, hogy összhang legyen az óvoda/iskola és az otthoni nevelés elvei között. Ez a gyermek elemi érdeke.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Waldorf-intézményekbe családok nyernek felvételt, és családok „járnak”. Áldozhat valaki az intézményre sok pénzt vagy munkát, ha a pedagógiai alapvetésekkel nem tud egyetérteni, jobb ha más utat választ. Ez fordítva is igaz, hiszen lehet valakinek rokonszenves a pedagógia, s bízhatja nagyvonalúan rá a pedagógusra gyermekét, ha az intézmény életében semmilyen formában nem kíván részt venni, ugyanúgy nincs közös hang.

Amit most leírtam – különböző nézőpontok szerint – lehet ijesztő, de lehet lelkesítő is. Hihetetlen hozadéka van annak, ha a gyerekeink látják, hogy szüleik mit hoztak létre, ha nemcsak vásárolni, hanem teremteni is megtanulnak mellettünk. Ekkor születik meg az – és ebben nincs semmi szentimentalizmus! –, hogy az óvoda/iskola lesz a második otthon, és közössége lesz valamiféle kibővített családunk.  Rokonaink lesznek a gondolatban, hogy mindez jó, és társaink lesznek az ünnepekben, munkában is.

Az elsőknek, az alapítóknak mindig különleges szerepük van. Különlegesen sok a munka, de kivételes a helyzet is, hisz ők azok, akik rajta hagyják kéznyomukat az intézmény további létének egészén. Minden szülő a saját gyermeke miatt vág ebbe a nehéz feladatba, mégis – kéretlenül – a később érkezők hálája és tisztelete irányul azok felé, akik megtették az első lépést.

Amikor egy Waldorf-intézmény megalakul, vagy csak elindul egy új év, valahogy így érezhetnek a Waldorf-szülők: „Lehetne kicsit magasabb a piskóta, kevésbé folyós a krém, de azért nagyon finom a torta, és tudom, hogy jók az alapanyagok és tudom, hogy szeretettel készült. Mert mi sütöttük…”

A kép forrása: agnesnyerges.com