Szerző: Mészáros Etelka
Megjelent: 2015.03.25
Ma már az agykutatás is
bebizonyította, amit az emberiség évezredek óta szabadon megfigyelhetett, hogy
az agy akkor fejlődik a legjobban, amikor azt lelkesedéssel, motivációval
használják. Egyre kevésbé használjuk a klasszikus kommunikációs,
probléma-megoldási és tanulási formákat. Hogyan hat ez a gyermekek agyi
fejlődésére és hogyan működik a motiváció? Erről kérdeztük Dr. Gerald Hüther
nemzetközileg elismert professzort, aki szívügyének tekinti, hogy több
évtizedes agykutatói munkáját a laikusok számára is érthető és a mindennapokban
hasznosítható módon elérhetővé tegye.
Tanulás jutalomért vagy
rettegésben
Az elsajátítandó anyagnak
kellőképpen izgalmasnak kell lennie ahhoz, hogy a középső agy érzelmi
központjai aktiválódjanak. Csak ebben az esetben kerül sor ugyanis az ún.
neuroplasztikus hírvivő vegyületek kiáradására. Ezek támogatják az idegsejtek
közötti kapcsolódások kialakítását és megerősödését, tehát úgy hatnak az idegi
hálózatokra, mint egy tápoldat. Ez az érzelmi töltődés legjobban akkor működik,
amikor a gyermek, vagy akár a felnőtt (mert a tanulás nem korfüggő) valami
iránt valóban érdeklődik, amikor saját maga akarja feltárni és megtanulni, hogy
valami hogyan működik. Az érzelmi aktiválódás viszont akkor is létrejöhet, ha a
személy a tanítót szereti. Előadásain a professzor gyakran hozza elő azt a
példát, hogy ha egy 85 éves német fiatal férfi, szenvedélyesen beleszeret egy
65 éves fiatal kínai hölgybe, akkor ez a 85 éves férfi képes fél éven belül
kínaiul folyékonyan kommunikálni. Amennyiben erre nem képes, az nem az
agykapacitás hiánya, hanem a motiváció és lelkesedés hiánya. Az iskolai
tananyag jutalom reményében vagy a büntetéstől való rettegésben létrejött
érzelmi aktivitásban is megtanulható. Ebben az esetben viszont a tanuló gyermek
vagy felnőtt elsődlegesen azt tanulja meg, hogyan szerzi meg a jutalmat és
hogyan kerüli el a büntetéseket, de semmilyen érdeklődése nem fűződik a
tananyaghoz. Így gyakorlatilag betanítási és idomítási kísérletek tárgyává
válik.
Ami kell, azt megszerezzük
Gerald Hüther
Az ember akarati lény. Ez azt
jelenti, hogy amíg életben vagyunk, folyamatosan „akarunk” dolgokat. Vannak
testi szükségleteink, mint az éhség és a szomj, vannak pszichológiai, érzelmi,
szociális szükségleteink. Amikor egy ilyen szükséglet felébred bennünk, akkor
az agyban feszültség keletkezik. Ez kellemetlen érzetekkel jár és ez által az
agyban olyan idegi kapcsolódások jönnek létre, amelyek az adott szükséglet
kielégítését szolgáló megoldások keresésében nyilvánulnak meg. Ezek az
aktivitási mintázatok, amelyek arra mozgósítanak, hogy valamit, amire
szükségünk van megszerezzünk, jelentik a motivációnak nevezett jelenség
neurobiológiai alapját.
Félelem a munkahelyeken,
iskolákban
Amikor félünk, akkor az agy
magasabb rendű területein tartós túlfeszültség keletkezik. Ebben az állapotban
már nem tudnak a cselekvéseket irányító minták kiépülni. A felsőbb szinten
uralkodó összevisszaság hatására az agy régebbi hálózatai veszik át az
irányítást. Ezeknek az alacsonyabb szintű hálózatoknak a kialakítása már
stabilabb, régi mintákon, megszokásokon vagy gyermekkori mintákon alapulnak.
Amennyiben a félelem tovább fokozódik, akkor még egy szinttel lejjebb kerülünk
az agytörzsben, ahol archaikus szükségállapot mintázatok tárolódnak. Ezek a
következő sorrendben aktiválódnak: támadás, menekülés, eszméletlenségig
fokozódó bénulás. Ezek már azok az állapotok, amikor nem tudunk kreatív
gondolatokat szülni, tanulásról már nem is szólva. Aki az agyműködésének erre
az alacsony szintjére esett, egyszerűen csak túlélni akar. Ez a félelem
biológiai funkciója, hogy szükséghelyzetekben a túlélésre mobilizáljon. Azonban
ennek nem szabad azon tapasztalatok közé tartoznia, amelyeket a gyermekeknek az
iskolában, vagy a felnőtteknek a munkahelyen megélhetnek.
Bizalom, mint a félelem
ellenszere
Agykutatói szemszögből Hüther
professzor szerint a félelem ellenszere a bizalom. Ezért lenne nagyon fontos
azokban a helyzetekben, amikor félelemmel szembesülünk, az elveszett bizalmat
újraépíteni. Ehhez három összetevő szükséges: a saját képességekbe, a saját
tudásba és a saját tapasztalatokba vetett bizalom. Másrészt az abba vetett
bizalom, hogy ami nem megy egyedül, az sikerülhet másokkal együtt, és végül
annak bizonyossága, hogy amit teszünk, annak értelme van és az egy szélesebb
kontextusba ágyazódik.
Az agy kitűnő anatómiai –
szerkezeti példája annak, hogyan tud a kapcsolatok erősítése által folyamatosan
növekedni, anélkül, hogy a fejünk felrobbanna. Az évtizedekig erőltetett
mennyiségi növekedést felváltja a minőségi növekedés. Ezt kell tehát a jövőben
megtanulni, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz. Ahelyett, hogy egymás előtt
mindig bizonyítanunk kellene, hogy melyikünk a jobb, meghívhatnánk,
bátoríthatnánk, inspirálhatnánk egymást arra, hogy egyéni különbözőségeinket
tisztelve, saját legjobb adottságainkat és képességeinket bontakoztassuk ki, és
nem egy-egy meghatározott területen versengjünk vég nélkül egymással.
Ez az eddigi kapcsolati- és
tanulási kultúránk gyökeres átalakulását igényli. A haladó iskolák tanárai és a
modern cégek vezetői ezt már felismerték és most már szinte minden nap
láthatunk, olvashatunk kitűnő, gyakorlatban már megélt példákról.
Gyermeki lelkesedés hatása a tanulásra
Kezdetben kivétel nélkül minden
gyermek rendkívül motivált a világ felfedezésében, azaz a tanulásban. Egy
kisgyermek felfedezőként, alkotóként és ez által minden egyes pillanatban
tanulva jár-kel a világban. A kisgyermekek annyira tudnak lelkesedni, hogy
agyukban 2-3 percenként szabadulnak fel a fentebb említett vegyületek, a
tanulás agyi tápoldatai. Erre egy átlagos felnőtt esetében évente (!) két-három
alkalommal kerül sor. A gyermekek addig képesek szabadon és lelkesen tanulni,
amíg maguk dönthetik el, hogy mit szeretnének felfedezni, alkotni és így
elsajátítani. Ahogy aztán nőnek, de legkésőbb az iskolában, azt tapasztalják,
hogy egyre több olyan dolgot kell megtanulniuk, amely egyáltalán nem saját –
belső – motivációjukból, a saját felfedező vágyuk csillapításából fakad. Így
azt élik meg, hogy olyat kell tenniük, amit mások akarnak: valamit, ami nem a
saját, hanem mások motivációjából fakad. Ebben a folyamatban más személyek - a
szülők és a tanárok - igényeinek, szándékainak, elképzeléseinek,
intézkedéseinek a tárgyaként tekintenek magukra, vagy akár az értékelések,
jutalmazási és büntetési eljárások tárgyára. Ezzel összefüggésben feszültséget
élnek meg, mert ez fájdalmat okoz, és ezért motiváltan megoldások után
kutatnak. Ezt előbb-utóbb meg is találják, de ez egyáltalán nem az, amit a
szülők vagy a tanárok akarnának. Egyesek igyekeznek minél több jutalmat
bezsebelni, tehát jó jegyeket szerezni; mások ugyanezzel a nagy motivációval
keresik a büntetések elkerülésének módjait. A tanulási iránti lelkesedés
azonban mindkét esetben szinte minden gyermekben kialszik. Ugyanez nem sokat
változik felnőtt korban sem. A gyermeki és a felnőtt magatartás között csupán
az a különbség, hogy a gyermek mindent azonnal akar, míg a felnőtt már olyan
dolgokra is vágyik, amelyek megvalósítása a távolabbi jövőben kivitelezhető.
A válaszok magyarra fordításában
Rémán Izabella, a Workshop Humán Kft. tanácsadója, a Gyermekkor Ökológiája
Mozgalom magyar koordinátora volt a segítségemre.
