Ígéretemhez híven folytatom a
Waldorf-pedagógia bemutatását, annak tantervi sajátosságait helyezve a
középpontba. Szeretném az elején valahogy megfogalmazni, miért nem egy egyszerű
különcködés a Waldorf-iskolák számos egyedi tantárgya.
Komoly embertani alapjai vannak
annak, ahogyan a Waldorf-iskolák 12 évfolyamának tananyaga felépül. A pedagógia
figyelembe vesz számos tényezőt, közülük is kiemelt szerep jut az életkori
sajátosságoknak, a gyakorlatban pedig fontossá válik a temperamentumok
ismerete. A sok különösnek tekinthető tantárgy (formarajz, Bothmer gimnasztika, euritmia,
kertművelés) és a hangsúlyos művészeti oktatás elengedhetetlen az egészséges
emberi fejlődés szempontjából.
Mert milyen az egészséges, teljes
ember?
Kezdjük talán inkább azzal: Milyen
az állat?
Az állatoktól sok dolgot kívánt már
meg az ember: a sasnak éles a szeme, a kutyának kitűnő a szaglása, az ökörnek a
teherbírása elképesztő, és még sorolhatnám… Amikor a gyerekeket egyoldalúan
fejlesztve neveljük, akkor valami egészen állati dologra kárhoztatjuk, azt
akarjuk, hogy specializálódjon, hogy már egészen kicsi korától legyen
„szakterülete”, melyben remekel, ami miatt büszkék lehetünk rá, amit mi
hasznosnak ítélünk, vagy társadalmi szinten a boldogulás alapjának tekintünk. A
kizárólagos intellektuális nevelés így bizonyos szintig éppen állatiasít,
hiszen egyoldalúságot hordoz.
A Waldorf-pedagógia alapját az az
embertan adja, amely az ember – s így a gyermek - lényét egy négy lénytagból
álló egységként kezeli. A fizikai test az ásványvilághoz kapcsolódik, hiszen a
többi lénytag nélkül (holttestként) egy darab kőhöz hasonlít, ami nem él, nem
érez és nem gondolkodik. Az étertest - amelyet élettestnek is szokás hívni -
átszövi, élettel hatja át a fizikai testet, ez a lénytag a növénnyel rokon,
hiszen a növény is él, de csak „vegetál”, tehát nem érez, nem gondolkodik.
Ezután következik az asztráltest, mely az állatvilággal mutat rokonságot,
hiszen ez az a lénytag, ahol az ember ösztönei, vágyai lakoznak. A legfelsőbb
részünk az én, ami által elkülönülünk az alattunk álló ásványi, növényi, állati
birodalmaktól, ami által gondolkodunk és emlékezünk.
Az érzékszerveket is sokkal árnyaltabban
kezeli a Waldorf-pedagógia, s ügyel arra, hogy az érzékelést megfelelően
gondozzuk, fejlesszük az oktatás során. Így a hagyományostól eltérően a
Waldorf-pedagógia 12 érzéket különböztet meg: tapintás, élet-érzék,
sajátmozgás-érzék, egyensúly-érzék, szaglás, ízérzék, látás, hőérzék, hallás,
beszéd-érzék, gondolat-érzék, Én-érzék. Egy felsorolás nem túl sokat mondhat az
olvasónak, a bővebb kifejtésnek pedig nem ez a tere, így valahogy a kettő
között próbálok találni egy példát:
A hallás érzéket talán nem kell
külön bemutatnom, hiszen már biológia órákon is sokat hallhattunk pl. a fül
felépítéséről. Az sem titok, hogy a hallási problémák komoly gondot okoznak a
beszédfejlődés szempontjából. Természetesen azt is tudjuk, hogy a hangos zene –
erre még a különböző kütyük is figyelmeztetnek – károsítja a hallásunkat. Akkor
mivel mond többet a Waldorf-pedagógia?
Gondoljunk el egy gyermeket, aki
elvonul a szobába és befogja füleit, hogy ne hallja szülei veszekedését. Itt
nem pusztán arról van szó, hogy túl hangosak, hisz a gyerek lehet hogy épp
fülhallgatót tesz fel, valami üvöltős zenével. Miért fogja be mégis a füleit
bármily módon? Meg akarja kímélni magát a szavaktól, amiket szülei egymás
fejéhez vágnak. Igen, a Waldorf-pedagógia szemlélete szerint a hazugságok, a
gyűlölet szavai éppúgy károsítják a „hallást”, mint a dübörgő hangfalak.
Aki szívesen olvasna a 12
érzékről, az érzékelés folyamatáról, annak meleg szívvel ajánlom egy holland
orvos, Albert Soesman „Tizenkét érzék” című munkáját, mely mély tartalmakat
hordoz közvetlen, élményszerű stílusban.
Ami végül – a hosszúra nyúlt
bevezetőben – nem kerülhető meg, a Waldorf-iskolák közismert jellemzője,
miszerint a fej, a szív és a kéz iskolái. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan
hansúllyal kezeljük a gyermeki lényben működő alaperőket: a gondolkodást, az
érzést és az akaratot. Az egyes tárgyak esetében lehet az egyik vagy másik
alaperő domináns, alapvetően azonban egy-egy tárgy tanításán/tanulásán belül is
jelen van mindhárom.
A különleges tárgyak
bemutatásában első állomásunk az euritmia. Ez egy mozgásművészet, melynek
alapját a hangok, a hangzók adják. Ezért szokták „látható beszéd”-nek nevezni.
Minden hangzó kifejezhető egy mozdulattal, az euritmia során ez jelenik meg.
Euritmiával megjeleníthető egy mese, vers, vagy akár egy zenemű is. Az euritmia
már az óvodai foglalkozások során megjelenik, s elkíséri a diákokat iskolai
éveik végéig.
Mivel elég nehéz az euritmiáról
szavakban szólni, talán többet ad, ha egy kis vizuális segítséget adok hozzá. A
kis videó a kezdeteket mutatja be, de a youtube-on sok hasonló látható,
különböző korosztályok szereplésével. A színpadi euritmiát bemutató filmek
pedig felvillantják, milyen magas művészi szintig vezethet az út.
A következő alkalommal folytatom
a tantárgyak sorát a Bothmer gimnasztikával és a formarajzzal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése