A Waldorf-óvoda

A Waldorf-pedagógia iránt érdeklődők szemével próbáltam keresgetni az interneten, hátha találok egy rövid, de a legfontosabb sajátosságokra kitérő ismertetést az óvodai és iskolai tevékenységekről. Nem találtam. Így jött a gondolat, hogy megpróbáljam bemutatni egy Waldorf-óvoda mindennapjait és a kapcsolódó pedagógia vezérlő motívumait.

Az óvónő

A Waldorf-óvodák óvónőit valahogy úgy kell elképzelnünk, mint egy gazdasszonyt. Amikor megérkeznek a gyerekek, akkor az óvónők már megkezdték a napi munkát. Egyikük az ebédet készíti, a másikuk vasal, vagy épp kenyeret ken az érkező gyerekeknek. A gyerekek így a saját családjuk életéből egy másik család életébe kapcsolódnak be, melynek ők ugyanúgy tagjai. A gyerekek egy része érkezés után játszani kezd, vagy épp segít az óvónőnek.

Természetesen az óvónők határozzák meg a napi teendőket, melyben a szabad játéknak és a közös éneklésnek is megvan a helye és szerepe. Ügyelnek, hogy a dolgok ne „elvágólag” történjenek, például a játék nincs keményen félbeszakítva a pakolással, hanem az óvónő maga is pakolni kezd, elkezd egy „pakolós dalocskát”, s így megteremtődik az átmenet az egyik tevékenységből a másikba. Az óvónő egyértelműen példa lesz a gyermek számára, aki így a házimunkát szívesen utánozza.

Az óvónő vezetésével folynak a művészeti tevékenységek is, melynek széles kínálata van a Waldorf-óvodákban. Külön áldás, ha van lehetőség saját kis kert kialakítására, ahonnan az ebébhez finom fűszerek, a teákhoz illatos füvek érkezhetnek, s mindez az apró kezek munkájának gyümölcseként.

Fontos óvónői feladat még a mesemondás, aminek nem a szórakoztatás a célja, hanem hogy a gyerekek megismerkedjenek a mesék világának a gyermeki lelket megszólító képeivel, hogy megszülethessenek bennük az alapvető emberi erények, melyek a gondosan kiválasztott mesék középpontjában állnak. Az óvónő nem grimaszkodik, nem játszik a hangjával, a képnek a gyermekben kell megszületnie.

A ritmus

A ritmus az egyik kulcsszó, amire a Waldorf-pedagógia épül. Az már a fentiekben is kiderült, hogy vannak közös tevékenységek és van szabad játék, de minden tevékenységnek megvan a napi ritmusa, sőt heti és évi ritmusa is. Az évi ritmus alapja az évkör és a hozzá szervesen kapcsolódó keresztény ünnepek. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy például Szent Mihály napjához közeledve (szeptember 29.) a közös éneklések során előkerülnek a Mihály-napi dalok, és lesz egy mérleg, melynek egyik serpenyőjét egy nagy sötét kő lehúzza, s a gyerekek által napról-napra gyűjtött apró fehér köveknek kell ezt a másik serpenyőbe téve ellensúlyoznia.

A heti ritmust az jelenti, hogy bizonyos tevékenységek, pl. kenyérsütés a hétnek mindig ugyanazon a napján történnek. Van, ahol tartják a gabonakonyha szabályait is, ami azt jelenti, hogy minden naphoz egy adott gabonaféle tartozik, s abból készül az ebéd.

A napi ritmus alapját jelentik a közös étkezések, művészeti tevékenységek, éneklések és mese, valamint a szabad játék váltakozása, amit a lélegzetvételhez lehet hasonlítani (ki- és belégzés).

A ritmusnak azért is van fontos szerepe, mert sokszor a gyerekek ezt csak az óvodában tapasztalhatják meg, hiszen gyakran a szülők élete (elsősorban munkájuk miatt) szinte követhetetlenül zavaros. Ehhez a problémakörhöz – hogyan vigyünk ritmust családunk hektikus életébe – kiváló lehetőségeket kínál Kim Payne korábban ajánlott könyve (Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor).

A környezet

Az óvónő gazdasszony jellege mutatkozik meg abban is, hogy ő rendezi be – szülői segítséggel – a csoportszobát. Ő határozza meg, hogy minek hol van a helye. Az óvónő festi is ki a termet, egy sajátos lazúros technikával, és lehetőleg természetes alapú festékkel. Ő varrja (és vezetésével az anyukák) a filcjátékokat, ő határozza meg milyen játékok legyenek az óvodában. Ő készíti el az ún. évszakasztalt is, ami a fent említett évkörhöz igazodva válik a csoporszoba központi elemévé. Így az adventi időszakban fokozatosan megjelenhet a barlang, az állatok, majd Mária és József, karácsonykor megérkezik a Kisded, végül január 6-án a három király is tiszteletét teszi. Szent Márton napja táján kis manók és tobozok, tavasszal tündérek és barkaág teremtheti meg a csoportszobában az időszak hangulatát.

A Waldorf-óvodában nincsenek technikai játékok, televízió, számítógép de még csak műanyag játékok sem. Az előbbi hiánya segíti a kreativitást, az utóbbié pedig a tapintóérzék fejlődésére van különösen jó hatással. Akik hozzászoktak a játékgyártók újításaihoz, azok kétkedve adhatják a gyermeküket a Waldorf-óvodába: mivel fog majd ott játszani? Nyugalom. Egy óvodáskorú gyermek még feltalálja magát, s ha mégsem, hát a többiek majd megmutatják neki, hogy mi az igazi mulatság. Nagy meglepetések érhetik ilyenkor a szülőt. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a technikai játékokhoz és főként a tévézéshez, számítógéphez szokott gyermekkel sokszor óriási feladat hárul az óvónőre. A gyerekek ugyanis behozzák az óvodába „filmélményeiket”, amit sokszor azért mondanak el, játszanak el újra és újra, mert valahogy le akarják rázni magukról az átélteket. Ez az egész csoportra rossz hatással lehet. Így hosszútávon csak az együttműködés útja marad, vagyis a szülői ház nevelési elvei és az óvodai pedagógia között összhangnak kell lennie. Ezen a ponton ismét ajánlom Kim Payne könyvét, mert a játékokról és a tévézésről is meggyőző gondolatokat oszt meg olvasóival.

Az óvodai környezetről még azokat a fotókat ajánlom, melyeket a facebook-on (Waldorf Pécelen) láthattok: természetes játékok, melegséget árasztó falak és fabútorok, színes textilek… ahol jól érzi magát az ember.