A meghirdetett találkozónkra szombaton
került sor a péceli művelődési házban. A tervezett két óra gyorsan telt és jó
hangulatban, nem volt kihasználatlan idő, hiszen számos kérdés, ötlet,
tapasztalat hangzott el. Talán elmondható, hogy az egymásra találás és a közös
célok megfogalmazásának öröme hatott át bennünket.
A résztvevők között az
érdeklődő szülők mellett Waldorf-pedagógusok és -szülők is jelen voltak, s körünkben
ült egy egykori Waldorf-diák. A helyszínen kiderült, hogy igény merült fel úgy
Waldorf-óvoda, mint -iskola alapítására!
A pedagógia teljeskörű
bemutatására ez a két óra nem lehetett elegendő, de a találkozónak fontos
pontja volt, hogy egy már végzett Waldorf-diák tapasztalatait, élményeit első
kézből hallgathatták a jelenlévők. A szülők és pedagógusok pedig megfogalmazták
egy Waldorf-intézmény alapításának egyik legfőbb követelményét: a szülői
akaratot. Azt a szülői akaratot, mely kitartó munkával teremti meg a
feltételeket ahhoz, hogy egy óvodai csoport vagy egy osztály elindulhasson.
Ennek szellemében alakult meg
egy olyan kezdeményező kör, akik a kezdeményezés hírének terjesztésén túl a
konkrét feladatokban vállaltak aktív munkát, melyek közül a legfontosabbak: az
önkormányzattal való kapcsolatfelvétel, a leendő épület kérdése, a Waldorf
Szövetséggel való kapcsolattartás, valamint a szervezés.
Az érdeklődőknek ezúton is
szeretnénk megköszönni az aktív részvételt, és mindenki biztatunk, hogy
kövessék továbbra is a blogunkat és Facebook oldalunkat, ahol az aktualitások,
a szervezéssel kapcsolatos hírek megosztása mellett folytatjuk a pedagógiával
kapcsolatos ismeretterjesztést.
Azokon túl, akik szombaton
eljöttek a találkozóra minden érdeklődőt kérünk, vegyék fel velünk a
kapcsolatot, hiszen szeretnénk tudni, kikre számíthatunk az intézményalapító
munkában (vagy akár csak érdeklődőként). Örömmel veszünk minden kedvelést a Facebook-on,
minden ajánlást, információ továbbadást, vagy bármilyen ötletet, javaslatot,
segítséget, felajánlást! Nagy szükség van rá, hogy minél több családhoz
eljusson a kezdeményezés híre!
Elérhetőségek: turkossy@gmail.com
továbbá: a Facebookon a „Kapcsolatfelvétel”
gombra kattintva, vagy üzenetet küldve, a blogon pedig a kapcsolatfelvételi
űrlap kitöltésével, vagy e-mail cím megadásával („Kövesd e-mailben!”)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése